Workers Cutting Meat at Slaughterhouse Assembly Line

Németország: munkahelyek ezrei veszélyben az Orosz embargó miatt

A német cégek érdekképviselete párbeszédet sürget

Berlin, 2014. augusztus 7., csütörtök (MTI) – Ki kell törni a szankciók és ellenszankciók spiráljából, és vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz – sürgette csütörtöki állásfoglalásában az Oroszországban tevékenykedő német cégeket összefogó érdekképviselet.

 A több mint 6 ezer vállalkozást képviselő Német Gazdaság Keleti Bizottsága (Ost-Ausschuss der Deutschen Wirtschaft) szerint az ukrán és az orosz kormány, valamint az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoportnak minél hamarabb el kell indítania a békefolyamatot Ukrajnában.

Ellenkező esetben “azt kockáztatjuk, hogy tartóssá válik a befektetők bizonytalansága, Oroszország még inkább elszigetelődik és elfordulhat a Nyugattól”, és az ukrán válság “egész Európában hátráltathatja a gazdasági fejlődést” – emelte ki Eckhard Cordes, a szervezet elnöke.

A német cégek csak tavaly 570 millió euró értékben exportáltak Oroszországba azokból a termékekből, amelyek bevitelét a moszkvai vezetés megtiltotta, válaszul az ukrán válság miatti nyugati szankciókra – mutatott rá az érdekképviselet vezetője.

A szankciók és ellenszankciók spirálja “tartós kereskedelmi konfliktushoz vezethet az Európai Unió és Oroszország között, amely munkahelyek ezreit fenyegetheti Németországban és Oroszországban” – fejtette ki, megjegyezve, hogy a német vállalkozások már az eddigi szankciók miatt is – euróban számolva – “milliós nagyságrendben jegeltek beruházásokat Oroszországban”.




There are no comments

Add yours