bg_a0

Hollandia: 14 millió évente?

Kiemelkedőek a fizetések, rendkívül bőkezűek a támogatások, négy napos munkahét viszont borsos összegű egészségbiztosítás várja a külföldi munkásokat Hollandiában.

Több, mint 450 ezer forintnak megfelelő euró a hollandiai minimálbér. Igaz, az albérletek ára viszont igen borsos, igazodik a fizetéshez (mint mindenütt máshol). Az országban magas az életszínvonal és nem hagyják magukra a támogatásra szorulókat sem. A szülőknek nem kell fizetniük például a tankönyvekért, a munkáltatók pedig megtérítik a munkába járás költségeinek egy részét is.

Liberális ország Hollandia

Hollandiáról sokaknak (de nem mindenkinek) ugyanaz jut eszébe először: a cannabis származékok kis mennyiségű de magáncélú felhasználása hivatalosan engedélyezett. Az ország egyik jelentős ünnepe a Prinsjesdag, azaz a parlamenti ülésszak ünnepélyes nyitónapja. Ezt a hollandok szeptember harmadik keddjén tartják. Az uralkodó ekkor trónbeszédet tart és ismerteti a választókkal a kormány elképzeléseit. A Mikulás itt nagyobb ünnep mint a karácsony. Az Ő Mikulásuk gőzhajón jön fekete szolgáival, a Fekete Péterekkel. Az ajándékokat a kéményén keresztül kézbesíti, a háztetőkön fehér lovával közlekedik. Ezért szokás a cipőbe egy kis répát tenni a lónak.

Milliós fizetések mellé sok minden jár

A bruttó éves átlagkereset: 45 793 euró (14 millió 424 ezer 795 forint) körül van. A minimálbér tavaly havi 1 469 euró (462 735 forint) volt. Ezek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai. Hollandia vezető iparágai közé tartozik az élelmiszeripar, a vegyipar, a kőolaj-finomítás, valamint az elektromos és elektronikai gépgyártás. Az ország fejlett mezőgazdasággal rendelkezik, virágkertészetei messze földön híresek. Rotterdam Európa legforgalmasabb kikötője, mely Németország és Közép-Európa egy részét is ellátja áruval. Az országban minden drágább, mint Magyarországon, de a fizetések sokkal magasabbak. A holland nyelvet nem árt elsajátítania annak, aki hosszabb távra tervez.

Jól beszélnek angolul, de a munkaadók többnyire elvárják a saját nyelvük ismeretét

Drága a megélhetés, de van miből kifizetni

Az allashollandia.hu tájékoztatása szerint az országban a lakásbérlés megszokott dolog. A lakások minősége és állapota a legtöbb esetben kiváló. Általánosságban elmondható, hogy az albérletek nem olcsók. A nagyobb városokban a bútorozatlan albérletek 500-650 eurótól (157 500-204 750 forint) indulnak. Erre jön a rezsi ami egy 40-50 négyzetméteres lakásnál havi 130-150 euró (40 950-47 250 forint) . A kábeltévé és az internet havi 40-50 euróba (12 600-15 750 forint) kerül. Az árak tartományonként változhatnak, Amszterdamban például ennél drágább az élet.

A bérlésnél általában egy hónapot kell előre kifizetni és az ezzel az összeggel megegyező kauciót.

A szerződések leggyakrabban 1 évre szólnak, ezt követően automatikusan hosszabbodik a szerződés, ha az albérlő nem mondja fel. Albérletet legkönnyebben ingatlanközvetítőkön keresztül lehet találni, mivel a lakástulajdonosok ritkán kínálják maguk a lakásukat. A közvetítői díj általában egy havi lakbér.

Segítik a rászorulókat, mert megtehetik

Hollandia szociális rendszere igen jól szervezett. Az alacsony jövedelmű családok különböző szociális ellátásokra jogosultak. Ez jelentheti a kedvező díjú bérlakás kiutalását, de az adóhivatalon keresztül is van lehetőség lakbértámogatást, társadalombiztosítási járulékhoz való hozzájárulást, gyermekfelügyeleti díj-támogatást, illetve a gyermeknevelési támogatást igényelni. Minden 18 évesnél fiatalabb gyermek után jár a társadalombiztosító által negyedévente fizetett családi pótlék, melynek összege a gyermekek életkorával arányosan emelkedik. A jövedelmi és családi viszonyok függvényében a rászorultak adó-visszaigénylést is kaphatnak.

Az állami intézményekben az általános és középiskola ingyenes 18 éves korig, a tankönyveket is térítésmentesen kapják a diákok, de év végén vissza kell azokat adni. 4 éves korig csak fizetős gyermekfelügyeleti intézmények  vannak.

A létminimum alatt élők a helyi adók (víz- és szennyvíz-gazdálkodási, valamint kommunális hulladék-kezelési adók) alól is kaphatnak mentességet. Minden Hollandiában élő embernek betegségbiztosítást kell magára kötnie, melynek havi díja 90 eurótól (28 350 forint) indul és a biztosítótól, a választott önrésztől és a hozzáadott kiegészítő biztosításoktól függően emelkedik. A gyermekek a szülő biztosításával ingyenesen részesülnek orvosi ellátásban.

Fontosak az iratok – mint mindenütt

Külföldi munka esetén a betegbiztosítás mellett az adószám igénylése is elengedhetetlen lépés Hollandiában. Az úgynevezett BSN (“Burger Service Nummer”) nélkül nem lehet munkát vállalni, bankszámlát nyitni, vagy lakni.

Itthon mindenképpen ki kell kérni a születési és a házassági anyakönyvi kivonatokat

Ezeket Hollandiában csak a Külügyminisztérium felülhitelesítő pecsétjével fogadják el a hivatalos szervek. Az apostille ugyan a Hágai külképviseleten is beszerezhető utólag, csak ott nagyon drága. Sajnos az apostille csak a Külügyminisztériumban igényelhető, az egyik nap kell beadni a dokumentumokat, és a másikon már el is lehet vinni. A diplomát és egyéb szakképzettséget, végzettséget igazoló dokumentumokat is célszerű felülhitelesíttetni.

Sokan csak négy napot dolgoznak – vagy még kevesebbet

A munkaidő általában 9 órától 17-18 óráig, a munkahét pedig hétfőtől péntekig tart, de sokan csak négy napot dolgoznak. Rengetegen járnak biciklivel dolgozni, a jól kiépített, biztonságos kerékpárutak hálózata az egész országot lefedi. Kerékpárhoz már 50-80 euróért (15 750-25 200 forint) is hozzá lehet jutni. A busz és vonatjegyek valamivel drágábbak, mint Magyarországon, viszont sokkal tisztább és kulturáltabb szolgáltatást nyújtanak. Autóval könnyen lehet városok között közlekedi, mert szinte mindenfelé vezet autópálya, de gyakoriak a dugók és frekventáltabb helyeken magas parkoló díjat kell fizetni. Az autópályák használatáért nem kell fizetni.

A legtöbb munkaadó az ingázás árát valamilyen formában segíti. Aki munkanélkülivé válik, azonnal regisztráltatnia kell magát annál a szakmai társaságnál, amellyel munkáltatója kapcsolatban áll, és a Munkaügyi Hivatalban is jelentkeznie kell. Csak így jár a munkanélküli ellátás. Feltétel még az is, hogy a munkanélkülivé válást közvetlenül megelőző 12 hónapon belül legalább 26 hét munkaviszonya legyen az előző öt évben.

Ingyenes az oktatás is

Az oktatás nyelve a holland, kivéve Friesland tartományt, ahol a holland és a fríz nyelv is hivatalos. Az iskolák többsége ugyan magánkézben van, a taníttatásért mégsem kell fizetni. Négy éves korukig a gyermekek óvodába járhatnak. Az általános iskolai oktatás 4 éves kortól kezdődik és 5 éves kortól kötelező.

Példa állásajánlatokra

  • Falburkoló kőművesek-társalgási szintű német nyelvtudással: havi 1280 euró (403 200
    forint)
  • Ipari villanyszerelők-társalgási szintű angol nyelvtudással: 1650 euró (519 750 forint)
  • Házi ápolás társalgási szintű angol-német nyelvtudással: 1350 euró (425 250 forint)

 




There are no comments

Add yours