The logo of Raiffeisen Bank International is pictured on an ATM bank machine in Vienna

Nem kizárt, hogy kivonul a Raiffeisen Magyarországról

Bécs, 2014. augusztus 21., csütörtök (MTI) – Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben.

Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója elmondta

a banknak nincs pontos terve az ukrajnai és magyarországi leányvállalatok eladására, de folyamatosan vizsgálják mindkét piacot. Nem tudják kizárni a kivonulást sem

– tette hozzá.

Magyarországon a Raiffeisen Bank az elmúlt években 600 és 700 millió euró közötti veszteséget könyvelhetett el. A munkaerő-leépítések sorában Ukrajnát, ahol 959 Raiffeisen alkalmazottat bocsájtottak el, Magyarország követi, ahol 311 dolgozóval kevesebbet foglalkoztatnak idén.

Eközben a bank szigorított kelet-európai piacának költségtakarékossági lépésein, amivel jelen állás szerint 600 millió eurót kívánnak megtakarítani 2016-ig. A következő három év célkitűzésében az szerepel, hogy a költségeket a 2012-es eredmények alá csökkentsék. Az üzleti modellünk sérthetetlen – mondta a vezérigazgató és összességében pozitívnak értékelte a Raiffeisen keleti piacokra való terjeszkedését.

A Raiffeisen Bank második negyedéves csütörtökön közölt adózott eredménye a várakozásokat felülmúlva 183 millió eurót tett ki (57,4 milliárd forint) a június végéig tartó három hónapban, az előző negyedéves 161 millió euró és a tavaly ugyanebben az időszakban elkönyvelt 120 millió euró után. Elemzők 123 millió eurós profitot vártak az idei második negyedévre. Az eredmények közzététele után 6,2 százalékkal megnőtt a Raiffeisen Bank részvényeinek árfolyama a bécsi tőzsdén.

A magyarországi leányvállalat, a Raiffeisen Bank Zrt. az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy jelenleg nincs semmilyen terv a bank magyar és ukrán érdekeltségeinek eladásával kapcsolatban. Ugyanakkor a jövőbeni eladás sem zárható ki teljes mértékben.




There are no comments

Add yours