image[152]

Valami nem stimmel Németországban

Sokan dolgoznak és sokat is költenek az emberek Németországban, ez vinné felfelé a gazdaságot. A kilátásokon és a gazdaságnövekedési előrejelzésén rontott a Német kormány.

Berlin, 2014. október 14., kedd (MTI) – Lefelé módosította a német kormány a gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzését, a kedden Berlinben ismertetett prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2014-ben 1,2 százalékkal, 2015-ben 1,3 százalékkal bővül.

-0,2 százalék

A német kormány a legutóbbi, tavaszi előrejelzésében még azt jósolta, hogy a hazai össztermék (GDP) idén 1,8 százalékkal, jövőre 2 százalékkal növekedik.

A kisebb növekedés elsősorban a német export 40 százalékát felszívó euróövezeti gazdaság vártnál gyengébb fejlődésének következménye – mondta Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter a frissített előrejelzést bemutató tájékoztatóján.

Hangsúlyozta, hogy nincs recessziós veszély, és a német gazdaság továbbra is felívelő pályán halad. A növekedést mindenekelőtt a kiváló munkaerő-piaci helyzetből adódóan jelentősen bővülő lakossági fogyasztás ösztönzi. Az államháztartási célok sem kerülnek veszélybe, így folytatódik a költségvetési egyensúly és az államadósság csökkentésének politikája – tette hozzá.

Nem akarnak engedni a nyomásnak

Gabriel elutasította azokat a német és külföldi felvetéseket, amelyek szerint a berlini vezetésnek az államháztartás helyett a gazdaságélénkítésre kellene összpontosítania, és az államadósság rovására növekedésösztönző programokat kellene indítania a német és az euróövezeti gazdaság támogatására.

“A német adósságteher növelése nem eredményez gazdasági fellendülést Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy Görögországban” – jelentette ki a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy szerkezeti reformok és a gazdaságélénkítés összhangjára kell törekedni. Ez a tanulsága annak a 6 milliárd eurós uniós programnak is, amely a fiatalkori munkanélküliség csökkentését hivatott szolgálni az euróövezet válsággal küzdő államaiban, hiszen a támogatásra csak Franciaországból érkezett pályázat, ami azt mutatja, hogy nem működnek megfelelően a gazdaság élénkítésére szánt források felhasználására szolgáló rendszerek.

A várnál alacsonyabb a gazdasági növekedés

A német gazdaságban mindenekelőtt az export kisebb mértékű bővülésében mutatkozik meg a tavasszal vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés. A kivitel az új prognózis szerint az idén 3,4 százalékkal, jövőre 4,1 százalékkal növekedik, míg az import jóval nagyobb mértékben bővül, 2014-ben 4 százalékkal, 2015-ben pedig 5,5 százalékkal.

Sok a munka, nőnek a fizetések

A foglalkoztatottság tovább növekedik, a munkaviszonyban állók száma a tavalyi 42,8 millióhoz képest idén 325 ezerrel, 2015-ben további 170 ezerrel emelkedik, miközben a munkanélküliek száma továbbra is 3 millió alatt marad a 80 milliós országban.

Folytatódik a reálbérek emelkedése is, idén 2,6 százalékos, jövőre 2,7 százalékos lesz a növekedés. Mindennek hatására a gazdaság lendületének mérséklődése nem viseli meg jelentősen az államháztartást, továbbra is tartható az a terv, hogy jövőre 1969 után először ismét egyensúlyba kerüljön a költségvetés és ne vegyen fel újabb hiteleket a német állam – hangsúlyozta Sigmar Gabriel.

Alacsony szinten vannak a beruházások

Kiemelte, hogy a német gazdaság több mint tíz éve jelentkező szerkezeti gondja a beruházások alacsony szintje. Ezért a kormány növeli az állami beruházásokat, elsősorban a közlekedési infrastruktúra és az oktatás területén, de a vállalatok részéről idén és jövőre is visszafogott marad a beruházási tevékenység, mert a nemzetközi piaci környezet nehézségei miatt a meglévő kapacitásokat sem tudják teljes mértékben kihasználni. Így a termelőeszközökre irányuló beruházások az idén 3 százalékkal, jövőre 4,1 százalékkal bővülnek. Ugyanakkor az építőipari beruházások bővülése a munkaerő-piaci helyzet további javulása és a bérek emelkedése révén folytatódik, a növekedés az idén 3,7 százalékos, jövőre 2,9 százalékos lesz – ismertette a német gazdasági miniszter.




There are no comments

Add yours