image[157]

Stresszes a magyarok munkahelye

Nagyok az elvárások, sokan dolgoznak éjszaka vagy hétvégén – ezért lesznek stresszesek. Tízből négyen nem is tudják ezt kezelni: a magyarok több mint felének stresszes a munkahelye.

Budapest, 2014. október 16., csütörtök (MTI) – A magyar munkavállalók több mint fele tartja úgy, hogy munkahelye gyakran stresszes. Ez az egészségi kockázatokon túl komoly – becslések szerint 440 milliárd forint – veszteséget okoz a vállalkozásoknak is – ismertették egy uniós felmérés adatait a jövő heti Európai Munkavédelmi Hét alkalmából megrendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) által működtetett Nemzeti Munkavédelmi Fókuszpont eseményén ismertetett kutatásból az is kiderült: tízből minden negyedik munkavállaló szerint munkahelyén nem vagy nem megfelelően kezelik a stresszt.

Jáczku Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője elmondta: a munkavédelmi hét célja, hogy felhívja a figyelmet az akut problémákra. Hozzátette: a XXI. században megváltoztak a munkahelyek, nőttek a teljesítményelvárások, terjed az éjszakai, hétvégi munkavégzés, ami növeli a stresszt is.

Bakos József, a NMH Munkavédelmi és Munkaügyi igazgatóságának főigazgató-helyettese elmondta: a munkavédelmi hét célja a tudatosság növelése a munkahelyi stresszel kapcsolatban, az idei év kiemelt témája a pszichoszociális kockázat.

Magyarországon hetente három súlyos munkahelyi baleset történik, amelyből egy végződik halállal – ismertette a statisztikát Bakos József. Ezek többségében a hatóság azt állapította meg, hogy emberi mulasztás történt.

Kiemelte: a mikro-kis- és közepes vállalkozások adják a súlyos munkahelyi balesetek döntő többségét. A leginkább érintett korosztály a 35-44 év közöttiek, az ágazatok közül, pedig a gépipar és a feldolgozóipar.

Balogh Katalin, a Nemzeti Fókuszpont vezetője kifejtette: nem az a cél, hogy stresszmentesek legyenek a munkahelyek, mivel a stressz a szervezet általános védekezési reakciója, amely összefügg a végzett tevékenység jellegével. A pozitív stresszre,  szükség van, a negatív stressz viszont kerülendő.

Hozzátette: a munkahelyi stressz nem az egyén, hanem a szervezet problémája. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség elektronikus útmutatót dolgozott ki annak érdekében, hogy segítse a munkaadókat a munkahelyi stressz felmérésében és kezelésében.     Ezt követően adták át az Európai Helyes Gyakorlat magyarországi díjait. Az idén díjazott volt az Arkon Zrt. informatikai cég  a munka-magánélet egyensúlyának példa értékű kialakításáért és a Chinoin Zrt. gyógyszergyártó veresegyházi telephelye, ahol hosszú távú programot valósítanak meg a munkahelyi stressz kezelésére.




There are no comments

Add yours