image[179]

Nem mernek kozkáztatni a magyar fiatalok?

Magyarországon mindössze minden harmadik fiatal érzi magát vállalkozásra alkalmasnak egy felmérés szerint. Nincs önbizalmuk és félnek a csődtől. 

Budapest, 2014. október 29., szerda (MTI) – A 18 és 40 év közötti magyar fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon, és a terveik megvalósításától elsősorban a csődtől való félelem tartja vissza őket – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.

A felmérés szerint az önbizalom és a kockázatvállalás hiánya nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a 40 év alatti vállalkozók alacsony számával. Ugyanakkor az európai átlag sem ad megnyugvásra okot: az önfoglalkoztatók között csupán 4 százalékban vannak 18 és 25 év közötti fiatalok.

A közlemény idézi Kovács Patrikot, a FIVOSZ alapító elnökét, aki elmondta:

a csekély vállalkozói hajlandóság nem magyar sajátosság, egész Európában probléma, amelynek megoldásához a fiatalok foglalkoztatási helyzetét átfogóan kezelő stratégiára, összgazdasági érdekeket figyelembe vevő koncepcióra van szükség.

A 2014. júniusi adatok szerint Magyarországon a 25 éven aluliak 21,3 százaléka volt munka nélkül, és ennél az értéknél Hollandián, Luxemburgon és Nagy-Britannián kívül minden nyugat-európai országban rosszabb arányt regisztráltak. Hozzátette: a fiatalokat sújtó munkanélküliség, valamint a vállalkozások alacsony számának problémája kezelése érdekében olyan szervezetekre van szükség, amelyek valós segítséget nyújtanak a mindennapi kihívásokban, a források elérésében, továbbá szakmai tanácsadással és komplex háttérrel segítik a vállalkozások elindítását.

A FIVOSZ bizonyítottan rendelkezik azzal a megoldáskészlettel, amely nem csupán Magyarországon, de akár Európa többi államában is releváns lehet

– mondta Kovács Patrik.

A FIVOSZ november 17. és 21. között immár 7. alkalommal rendezi meg ingyenes országos programsorozatát, a Fiatal Vállalkozók Hetét, ahol amellett, hogy az előadásokon  terítékre kerülnek a hazai vállalkozói szférát érintő problémák és kihívások, konkrét segítséget is nyújtanak a fiataloknak vállalkozásuk elindításában.     A Fiatal Vállalkozók Hetét az idén is a nemzetközi eseménysorozat, a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében rendezik meg a világ 152 országához hasonlóan. A GEW a világ legnagyobb vállalkozástámogató és- ösztönző eseménysorozata, az a platform, ahol fiatalok milliói kapnak releváns információkat és inspirációt ahhoz, hogy a gazdasági élet értékes szereplőivé válhassanak. Tavaly a Fiatal Vállalkozók Hetének több mint 40 rendezvényén több mint 7 ezer fiatal és 137 előadó vett részt Magyarországon.




There are no comments

Add yours