image[268]

Ötven cég várja a fiatal egyetemistákat

Az egyes standoknál a céginformációk letöltése mellett az álláshirdetésekre is lehet jelentkezni. Virtuális állásbörze az ELTE-n.

Budapest, 2014. november 9., vasárnap (MTI) – Virtuális állásbörzét rendez az ELTE november 11. és 13. között: az intézmény platformján ötvennél több munkáltató hirdeti meg a fiatal egyetemistákat megcélzó pozícióit, köztük az ország vezető tanácsadó, kereskedelmi és innovációs társaságai.

Az ELTE Hallgatói Karrier- és Szolgáltató Központ által ötödször megszervezett állásmustrán az egyes standoknál a fontos céginformációk letöltése mellett az álláshirdetésekre is lehet jelentkezni.

A pályázó fiatalok az allasborze.elte.hu honlapon beküldhetik az önéletrajzukat, és a kiállító cégek egy részétől akár azonnal, Skype-on is lehet majd kérdezni az álláskeresés folyamatával, vagy a betölteni kívánt pozícióval kapcsolatban.

Az érdeklődőket csaknem ötven stand és mintegy kétszáz álláshirdetés várja, a börzén olyan nagy cégek vesznek részt, mint a Bosch, az EY, az Ericsson, az IBM, a Decathlon, a HAYS, a Kelly Services, az ExxonMobil vagy a Trenkwalder. A börze ideje alatt a karrierközpont munkatársai online, telefonon és személyesen is az érdeklődők rendelkezésére állnak – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.




There are no comments

Add yours