42-62012575.jpg

Orbán: nem akarunk a megélhetési bevándorlók célországa lenni

Az Egyesült Királyság és további nyugati országok előrejelzett szigorításai miatt Magyarország is új bevándorlás politikát szorgalmaz. Ha szigorítanak a nyugati országok, a bevándorlók magyarországon rekedhetnek.

Budapest, 2015. január 30., péntek – Továbbra is új európai bevándorláspolitikát szorgalmaz Orbán Viktor miniszterelnök, aki pénteken a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott: “nem akarunk a megélhetési bevándorlók célországa lenni”. A munkaügyi adatokat kommentálva a kormányfő arról is beszélt, szerinte a rendszerváltás ősbűne elfogadni a munkanélküliséget mint természetes állapotot.

A bevándorlás kérdéséről szólva Orbán Viktor a 180 perc című műsorban ismét kifejtette: tömegével érkeznek Magyarországra olyan emberek, akik nyilvánvalóan nem menekültek, nem üldözik őket otthon, a megélhetés reményében jönnek el, Magyarországon azonban – a kedvezőbb elbírálás érdekében – politikai üldözöttnek nyilvánítják magukat. Megjegyezte, ezek az emberek nagyon gyakran tovább is állnak innen.

A párizsi merényletek után azonban – folytatta – azok az országok, ahová Magyarországról mennek a megélhetési bevándorlók, szigorítani fogják a szabályaikat, így itt fognak rekedni, ám “ezt nem akarom, és szerintem a magyarok többsége sem akarja”.

Mi nem akarunk a megélhetési bevándorlók célországa lenni

– jelentette ki.

A miniszterelnök új európai bevándorláspolitikát szorgalmazott, megismételve: szerinte nincs értelmes érv amellett, hogy miért kellene beengedni az országba más kultúrából, civilizációból érkező emberek tömegeit, akik kizárólag a megélhetéséért jönnek ide.

Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az unión belüli, “munka céljából történő mozgásoknál” nem lehet bevándorlási kategóriákat használni, hiszen “mi európai polgárok vagyunk, egész Európa a mienk”.

A foglalkoztatás bővülésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a magyar emberek dolgozni akarnak, a magyar büszke nép, ha lehetősége van rá, nem akar kegyelemkenyéren élni, hanem a saját munkájából akar megélni. A mostani kormány partnere ebben az embereknek, így ez a “természetes életösztön” azonnal megjavítja a foglalkoztatottsági, munkanélküliségi mutatókat – tette hozzá.

A szegénység elleni küzdelem legfontosabb eszközének nevezte a munkahelyteremtést a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy az Alkotmánybíróság csütörtöki döntése szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett első devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai, Orbán Viktor úgy fogalmazott: csütörtök este “jó oka volt sok százezer magyar családnak, hogy pezsgőt bontson”.

Megjegyezte, nem volt könnyű megtalálni a jó megoldást a devizahitelesek ügyében, öt évbe telt e helyzet megoldása, amit az előző kormányok felelőtlen politikája idézett elő.Hungary's Prime Minister Orban is pictured before signing a Partnership Agreement between the EU and Hungary at the Hungarian parliament in Budapest

Arra a kérdésre, hogy a jegybanknál a forintosítással keletkező profittal mit lehet kezdeni, a miniszterelnök azt felelte: a nemzeti bank függetlensége kizárja, hogy bármely kormánytisztviselő érdemi vitát kezdeményezzen a nyilvánosság előtt a jegybanki nyereségről vagy veszteségről. Ezt a legutóbbi kormányülésen is világossá tette – közölte. Annyit azonban megjegyzett, ésszerűnek tartja azt a jegybanki politikát, amely szerint a központi bank tartalékokat képez a nyereséges években a veszteséges évekre, hogy ne a költségvetésből kelljen a majdani veszteséget finanszírozni.

A családi csődvédelem KDNP-s előterjesztéséről Orbán Viktor úgy tájékoztatott: a kereszténydemokraták most egyeztetnek az Igazságügyi Minisztériummal, hogy a kormány számára tárgyalható formába hozzák a javaslatot.




There are no comments

Add yours